A Gallér újragondolva...

Egy régebbi írásomban kicsit kiveséztem a gallér helyzetét a szárazlegyeken. Pontosabban a véleményemet és tapasztalataimat.
A természet persze hamarosan rácáfolt írásomra, így ismét be kellett látnom - amit persze eddig is tudtam-, hogy a horgászatban semmi sem biztos, és dőreség volna általánosítani, esetleg örök érvényű igazságokat gyártani. Főleg nem leírni, hisz az írás, a szóval ellentétben ugye megmarad, és bármikor szembesíthető vele írója. De lássuk az ellenpéldát:
 Az utolsó november közepi San pacánkon történt az ominózus eset. Három napos horgászat, javarészt szárazlegyezés. Az első nap nagyon komoly kérészrajzásba futottunk bele, olyanba, amit évek óta nem láttam. A folyó alacsony tiszta és ezen a részen lassan áramlik. A rajzás megindulása előtt szépen fogogattuk a Péreket és persze néhány pisztráng is beugrott. Ezzel ellentétben, mikor a rajzás intenzívvé vált és a vízen rengeteg felszíni aktivitást lehetett látni, a kapások száma radikálisan csökkent. Olív testű, kb. 16-os méretű subimágó kérészek repültek, a halak ezeket ették.  Próbálkoztam sok mindennel, parashut kérész, tegzes, és persze az egyik kedvenc típusommal az emerger shuttlecock típusú, színben és méretben passzoló legyekkel is, amik általában igen eredményesek szoktak lenni, de a megfejtés elmaradt. Fogogattunk, de közel sem annyit, amennyit a felszíni aktivitások indokoltak volna.  Az hamar kiderült számomra, hogy a hiba a légyben van. Csökkentettem a méretet, a típust, de az eredmény nem hozta a vártakat. Akadt hal, de látszott, nem a jó műléggyel próbálkozunk.

Ez a két légy repült...

Este a tapasztaltak átbeszélése után kötöttünk pár, remélhetőleg igen fogós legyet. Fontosnak látszott a vékony test, a felfelé álló szárny és a stabil úszás. A szín nem tűnt dominánsnak, de maradtunk a natúr színeknél. (olív, szürke, és a mindig működő fekete) Cérna vagy quill test, CDC szárny, semmi, vagy pár tekerés parashut gallér és seprűszerűen bekötött pár szál farok, mely a további stabilitást hivatott biztosítani. Ez tűnt a megoldásnak.
Másnap a rajzás kisebb volt, de még mindig intenzív, és az eredmény hasonló, sőt gyengébb. Megszenvedtünk pár halért. Volt időm tehát kicsit jobban megfigyelni a legyeket, sőt sikerült pár jó fotót is elcsattintani a vízen úszó egyedekről. Este, borozgatás közben újra néztük a képeket, és ekkor tudatosult bennünk, hogy a hiba talán nem a színben, méretben van, hanem a légy vízen mutatott sziluettje a kulcs.

A halak számára ugyanis a táplálék szempontjából több inger is fontos lehet, és ezek természetesen nem azonos súllyal esnek latba. Talán a legfontosabb a forma, azaz inkább a sziluett. Vagyis, hogy mit lát a hal alulról, és az mennyire hasonlít az épp aktuális táplálékhoz. A következő a méret. Ha mondjuk 16-os méretű legyek repülnek, jó eséllyel kapás nélkül ússzuk meg, ha sokkal nagyobbal próbálkozunk. (Érdekes, hogy tapasztalatom szerint a kisebb mérettel nincs ilyen gond.) Harmadik a szín. Ez azonban szerintem sokkal kevésbé fontos, mint azt sokan gondolják. A természetes színek, mint az olív, barna, fekete, okker, stb. általában működnek. Arról nem beszélve, hogy a szárazlégy esetében, a hal szemszögéből egy világos háttér előtt látjuk a szárazlegyet, ami tkp. elnyomja a színeket, illetve beazonosíthatatlanná teszi azokat. (Fogjunk egy színes tárgyat, tartsuk felfelé egy erős lámpa fénye felé, és határozzuk meg a színét. Nehéz lesz… Természetesen minél erősebb a háttérfény, annál nehezebb a színek beazonosítása. )

Jól látszik, hogy a légy teste nem érinti a vizet...

Szóval a sziluett… a képen tisztán látszott, hogy a kérész a lábain áll a vízen, kihasználva annak felületi feszültségét és testének egyetlen porcikája sem érinti azt. Lehet, ez a kulcs?
Este, a már megszokott borozás közben ismét előkerültek a kötőszerszámok, és megszületett pár olyan műlégy, amikre nem vagyok büszke…
Pár szál Coq de Leon farok, seprűszerűen szétnyitva és kicsit lejjebb kötve a kelleténél, vékony quill test, felfelé álló CDC szárny (eddig oké) és előtte-mögötte két-két tekerés kakasgallér, ami aránytalanul hosszabb, mint azt a jóérzés diktálná. Pohárteszt: a légy teste nem ér a vízbe, viszont elég instabil, hajlamos eldőlni valamelyik irányba. Kivágtunk tehát a gallér aljából pár szegmenset (szemből nézve egy „A” formát) és újra úszópróba. Most már stabil, nem dől semerre.

Harmadnap reggel új szakaszon próbálkoztunk, de a folyó jellege hasonló. Egy gyorsabb rész aljánál, a lassuló szakaszon kezdek, és egyből szép pisztráng az „eredmény”. Pár társa követi, szólok a többieknek, jöjjenek, itt esznek a pisztrángok. Fogunk jó párat mire észrevesszük, vonulnak felfelé és ugrálnak a sodrósban, mint a lazacok. Ívni készülnek. Ne zavarjuk őket, keressük meg a péreket, döntünk egyöntetűleg. A keresés rövid ideig tartott. Egyszerűen megfordultunk és a zúgós részt kezdtük horgászni. A kapások száma radikálisan csökkent, viszont csak pérek jöttek.

A kép nem az igazi, de látszik a "légy" a hal szemszögéből

Elérkezett a délután és vele egy intenzívebb rajzás. Kezdődhetett a teszt. Az előke végét és a tippetet bekentem agyagpasztával (Loon Snake River Mud), mivel elmondható, hogy lassú, tiszta vizeken általában jobb, ha a tippet elsüllyed, mert így kevésbé zavarja a halakat. Elő a csúfságokat és hajrá… Működik! Nem állítom, hogy ahány dobás, annyi kapás, de érezhetően gyakoribbak a fogások, mint az előző két nap. A legyek szépen úsznak, a pérek élvezettel kapkodják őket. Persze még mindig az „eredeti” a nyerő, de azért nekünk is csurran-cseppen pár szép pér. Jóleső érzéssel és teljesen összefagyva zártuk a napot és talán ismét megfejtettünk egy apró titkot a Természet tárházából.
A konklúzió? Hát az nincs! Mert egy kísérlet nem kísérlet, nekünk pedig indulnunk kell haza. Minden esetre pár darabot biztosan tartok a dobozomban ezekből a nem túl szép legyekből, hátha egyszer még szükség lehet rájuk, vagy máskor, más körülmények között is működnek majd. Próbáljátok ki, hátha együtt okosabbak leszünk.