A dobásokról

A legyeződobás alapjai kezdőknek.

A horgászbottal történő dobás fiziológiája.

Figyelembe véve minden horgászmódszert elmondhatjuk, hogy bármilyen technikával próbálunk halakra horgászni, azt csak egyféleképen tehetjük: ha a csalinkat eljuttatjuk a halak vélt tartózkodási helyére. Ez annyit tesz, hogy nincs olyan horgászat, ahol a horgásznak ne kellene dobást, vagy dobásokat végrehajtania a horgászat során, az eredményessége érdekében! Ebben a tekintetben nincs különbség a horgászmódszerek között. Legyen az fenekezés, pergetés, úszózás vagy akár esetünkben legyezés, mind-mind kapcsolatban áll a dobással.
Mivel a legyezés a legősibb horgászmódszer, így nem csoda a sok hasonlóság dobás és dobás között. Annyi módosítás történt a fenti módszerekben a legyezőhorgász dobáshoz képest, hogy a zsinórt, mint nehezéket felváltotta a csalik, ólmok, úszók, műcsalik súlya, ez által a dobás egyetlen előrelendítésre korlátozódott.
Más megvilágításba helyezve a dolgot: ha bármilyen horgászatban alkalmazásban lévő dobástechnikát, nem a legyeződobás alapszabályai szerint hajtunk végre, akkor ugyanazokkal a hibákkal, és nehézségekkel szembesülünk, mint a legyezésben.
Összegezve az eddigieket: bármilyen horgászbottal történő dobás a legyeződobás metodikáján alapszik! A legyező alapdobásnak számító, úgynevezett fej feletti dobás elsajátításával bárki számára világossá válhat, hogy nincs nagy különbség a horgászmódszerek sokszínű dobásfajtáiban. A horog célba juttatása az egyetlen differencia, és az is csak vizuális. Azaz a legyezés hátra-, és előrelendítéssel, míg a többi a horgászbottal történő dobás, egyetlen előrelendítéssel hidalja át a horgász és a hal között jelentkező távolságot.

A DOBÁS ALAPJAI

A lábak helyzete:
Természetesen nincsen minden helyzetre egységesen ráhúzható sablon, ami igaz mind a dobómozdulatra, így az alapállásra is. Ám a dobásgyakorlás, illetve a horgászat közben is igyekezzünk terpeszben állni. Mégpedig úgy, hogy ha a dobó jobb kézben tartja a botot, akkor a jobb lába legyen hátrébb, a bal előrébb. (Balkezeseknél természetesen fordítva.) így folyamatosan szemmel kísérhetjük zsinórunkat, dobókezünket, magát a szerelést az egész mozgás alatt. Ugyanakkor, ha a hosszabb dobások megkövetelik, akkor szükséges a törzsünket, esetleg a térdeinket elfordítani, mert így jobban hátra tudunk nyúlni a bottal.

A bot megfogása:
Általában háromféle botfogást különböztetnek meg: Meghosszabbított ujj , „v fogás”, „nyitott tenyér". A legyezőhorgászok között leggyakrabban alkalmazott fogásfajta az ún. „meghosszabbított ujj" technikája. Itt a hüvelykujjunk a nyél felső részén a botspicc irányába mutat, míg a többi ujjunk annak alsó részén helyezkedik el. A „v fogás” úgy jön létre, ha a horgász úgy fogja meg a botnyelet, hogy az a hüvelyk- és a mutatóujja között helyezkedik el. A „nyitott tenyér” fogásforma az, amikor a botot tartó kezet teljesen kifordítjuk, ez által a kézfejünk párhuzamos lesz a testünk vonalával. Létezik még egy teljesen elhibázott, ez által az utóbbi kettőhöz hasonlóan, szintén nagyon bizonytalan fogást eredményező bottartás: amikor a dobó a mutatóujját helyezi a nyél tetejére.
Vagyis minden legyezésben alkalmazott dobásfajtát, az úgynevezett „meghosszabbított ujj" technikájával tudunk a leghatékonyabban végrehajtani. Iskolánként változik a vélekedés a bot precíz megfogásáról. A klasszikus angol stílus tanítása szerint a botnyelet mindig a tetején kell megfognunk. Az amerikai oktatók ezt főleg akkor ajánlják, ha nehezebb osztályú bottal horgászunk, vagy ha folyamatosan kell hosszú dobásokat kiviteleznünk a horgászat során. Ilyenkor szerencsésebb, ha az alkar és a markolat közel marad egymáshoz, mivel a csuklónk elfáradhat a hosszú erőkar-terhelés miatt. Létezik olyan megközelítés is, miszerint érdemesebb a botot a nyélen minél lejjebb fognunk, hiszen így tudjuk a leghatékonyabban kizárni az orsó súlyát a dobásból.

A dobás hajlásszöge, és annak mérete:
A hátralendítés és az előrelendítés során a bot a megállítások során különböző szögbe kerül. A klasszikus példánál maradva (aminek rengeteg hibája van) 10 és 1 óra között kell mozgatni a botot, ha magunk mellé képzeljük egy hatalmas óra számlapját. A helyes megfogalmazás az órás példánál maradva, hogy a dobástávolság határozza meg, hogy a képzeletbeli óra számlapján a hátra-és az előrelendítés közötti szöget. Minél nagyobb a kívánt dobástávolság, a botnak annál hosszabb pályát kell bejárnia, tehát a hátra-és az előrelendítés által bezárt szög is növekszik Úgy kell elképzelni, mint egy nagy „V” betűt, aminek szárai a bot pozícióját jelölik az előre illetve hátralendítésnél. Vagyis minél hosszabb a dobás, a v betű szárai annál nagyobb szöget zárnak be egymással! Ez a bot feltöltöttségével van összefüggésben. Ugyanis egy kevésbé meghajlított (feltöltött) bot szűkebb szöget produkál a hátralendítés és az előrelendítés között. Emiatt csak közelre képes eldobni a legyezőzsinórt. Értelemszerűen egy jobban meghajlított (feltöltött) bot szélesebb szöget mutat a lendítések között, így a zsinórt is távolabbra képes kilőni. A dobás hajlásszögének pozíciója változhat attól függően, hogy milyen a dobás iránya, ami pedig megint a kívánt távolság függvénye. Ha közelebb akarunk dobni, akkor a hátralendítést magasabb kell befejezni, mint az előrelendítést, ugyanezt tesszük csak fordítva a nagy dobások során, de ez nem változtatja meg a lendítések által bezárt szöget csak irányukat módosítja!

A kéz, illetve a karok helyzete:
Dobásainkat érdemes osztályozni rövid, hosszabb, illetve nagyon hosszú dobásokra. A dobástávolság mértékétől függően kell egyre hátrébb nyúlnunk a karunkkal. A rövid dobásoknál a kezünk a testünk vonala előtt mozog, közel a vállunkhoz, és nagyjából az állunkkal egy magasságban. Ha hosszabb dobásra lesz szükségünk, akkor a kézfejünk magasabbra mozdul -maga után húzva az alkarunkat- nagyjából a szemünk vonaláig. A hátralendítést pedig, úgy végezzük, hogy alkarunk a váll vonalától kifelé mozog. Nagyon hosszú dobásoknál jobban hátra kell nyúlnunk, de soha nem lehet teljesen kinyújtva a karunk, illetve a felkarunk végig a váll vonala alatt kell, hogy maradjon!!! A másik kéz sem lehet lusta, vagyis le kell követnie a dobókéz mozgását! (A két kéz soha sem távolodhat el egymástól 45-50 centinél!) Ugyanakkor végig feszesen kell tartania a zsinórt az orsó és a keverőgyűrű között!

A csukló szerepe:
A dobás során nem szabad ellazított csuklóval rásegíteni a mozdulatra, bár ez mindenkinek nagyon természetesnek hat. Sőt, sokkal inkább mereven kell tartanunk a csuklónkat!(Ez főleg a távdobásokra érvényes, mivel a hátralendítés során, a zsinór súlyától az alkarunk távolodik a nyéltől lásd majd nyitott loop.) Érdemes úgy kigyakorolnunk a különböző legyezőhorgász dobásfajtákat, hogy a csuklónk végig merev marad! Csuklónk stabilizálója, a hüvelykujjunk (tehát az egyenes botmozgatásért is ez felel)!!! A hüvelykujj megfeszítésével a dobás okozta erőhatás mindössze egy ujjra hat, így maradhat a csuklónk merevsége ellenére laza!!! Később kialakulhat egy minimális csuklózás. Csuklózni viszont lehet, sőt szükséges az orsó, spey stb. dobások során! Hiszen csak így tudunk rövid mozdulatokkal nagy sebességét kölcsönözni a zsinórunknak.

A loop mérete:
Függetlenül bármilyen dobástípustól, dobásiránytól, dobástávolságtól aloopnak csak kétféle mérete lehet: szűk és széles. A legegyszerűbb magyarázata, a két típus kialakulásának a bot mozgásával van nagyon közeli összefüggésben.
Ha botunk (botspiccünk) mozgásának irányát vesszük figyelembe, akkor a dobás alatt a zsinór végig a botspicc mögött halad, egészen a megállításig. Az előre történő megállítás helyzete, azaz a spicc aktuális helyzete határozza meg az így kialakuló loop formáját. Ha a botspicc a megállításkor sokat mozdult lefelé a korábbi egyenes irányú zsinór és spiccmozgáshoz képest, akkor a zsinór követi azt (3. alapszabály!). Az így kialakuló loop szélessé válik.
Ha a spicc nem kerül sokkal a zsinórmozgás irányának vonala alá a megállításkor, akkor a zsinór egy szűk loopot formál. A loop mérete nincs összefüggésben azzal, hogy mekkora a lendítések közötti szög, hiszen egy megfelelőképpen feltöltött, tehát meghajlított bot is képes szűk loopot produkálni! A lényeg itt is a hirtelen megállításban van! (2. alapszabály!)

Zsinórmozgások:
A megállítás eredményeképpen képződő loop három féle formát képezhet.

1. Szabályos, egyenes zsinórmozgás: A bot végig egyenes vonalon mozgott, az indítástól a hirtelen megállításig. A spicc vízszintesen mozgatta a zsinórt mind a hátra-mind az előrelendítések során. Ennek eredménye a szabályos loop!
2. Konvex zsinórmozgás: A zsinórmozgásba a lendítések során egy szolid domború ív kerül (a hátralendítés túlságosan lentről indul, és túlságosan lent fejeződik be), amitől a loop elől kinyílik.
3. Konkáv zsinórmozgás: Itt a zsinór egy homorú pályát jár be, azaz a hátralendítés után a dobó lejjebb engedi a spiccet, ami maga után húzza a zsinórt, majd az előrelendítésnél ismét magasabbra emeli, amitől a zsinór elüti önmagát, vagy a loop visszafordul, és csomót csinál az előkére, vagy magára a zsinórra. A kezdők tipikus hibája! (Tailing loop)

A loop formája:
Ha abból indulunk ki, hogy a dobó mindent helyesen csinál hátra és előre: akkor a loop kétféle lehet „U” és „V” betű formájú. Előbbi a hirtelen, ám merev, kissé szögletes megállítás eredménye. Aerodinamikai tulajdonságai kevésbé jók, mint a második típusnak. A „V” forrna kivitelezéséhez egy kemény, mégis könnyed megállítás szükséges! Ez úgy valósítható meg, ha a dobókezet a határozott megállítás után azonnal le is lassítjuk (tompítjuk). Tulajdonképpen a spicc túllendülését akadályozzuk meg ilyenkor! Ha a dobó hirtelen megállít, és azonnal lassít, akkor a botnak meg kell remegnie a kezében!!! Ennek eredménye a V alakú loop.

A négy alapszabály:

1. Szabaduljunk meg a laza részektől a zsinórban, és érjük el, hogy a zsinór ellenállást fejtsen ki a botspiccel szemben. Minden dobás csak akkor kezdődik, ha a zsinór vége is mozgásba lendült.
2. Folyamatosan gyorsítsuk a dobókezet, és hirtelen állítsuk meg, amikor a dobáshoz szükséges mértékben feltöltöttük a botot. A sebesség sohasem lehet egyenletes, csakis fokozatosan növekedő. Többek között ez vezet a helyes loop kontroláláshoz.
3. A zsinór abba az irányba fog repülni, amerre a botspicc mozgott, amikor a bot megállt és kiegyenesedett. Vagyis a gyorsítást, majd a hirtelen megállítást követően. Így határozhatjuk meg, hogy hova akarjuk legyünket juttatni.
4. Minél hosszabb a lendítés útja, annál kevesebb erő kell a dobáshoz. A dobás hosszúságának mértékétől függ, hogy a botot milyen hosszú pályán mozgatjuk.